
Egészen komolyan akkor jön minden egyébhez ihlet, amikor az embernek tanulnia kell, nem is értem :). Lényeg a lényeg, hogy miközben gőzerővel készülök a nyelvvizsgára, nem mulasztom el a kötelességemet sem és blogozom :) Mint azt már említettem egy korábbi bejegyzésben, imádom a madárkás mintát. Mostanában ruhadarabokon is sokat látni, de a falon is ugyanolyan kellemes érzéssel tölt el a látványa, úgyhogy így még este bejegyzek egy válogatást madárkás tapétákból.
A lakás, ahol jelenleg lakunk, bérlemény lévén nem engedi meg a drasztikus változtatásokat, úgyhogy nem álltam neki kitapétázni az egészet. Ugyanakkor ha egyszer lesz majd saját lakásunk, megfontolandó a tapétázás, festés helyett, mert az alábbi képekről nagyon jól látható, milyen pozitív hatást képes elérni egy-egy színesebb, madárkás tapéta. Személy szerint olyat választanék, ami se nem túl színes, se nem túl sűrű, mert előfordulhat, hogy ellenkező hatást ér el, mint amelyet kiváltani hivatott, így mint nagyon sok másra, erre is igaz, hogy a kevesebb több. De az egyensúly eltalálása esetén szuper díszítőeleme az adott térnek.


Első kép forrása itt,
a többi forrása a Pinterest: 1.pin, 2.pin, 3.pin, 4.pin
Egyébként két nappal ezelőtt kértem meghívót a Pinterestre, nem tudom, ti mennyire szeretitek használni, de nekem nagyon izgalmasnak tűnik, remélem nemsokára megkapom a meghívómat.
Mindenkinek szép jó éjszakát! :)