Hello, Fab!

Avon színes ajándék

Bármennyire is nehéz elképzelni, bizony vagyunk úgy, hogy különböző termékeket színe alapján választunk. Az Avonnál is van olyan vásárló, aki például kifejezetten imádja a lila színt – ebből kifolyólag akkor is megveszi, ha nem tudja abban a pillanatban megszagolni a terméket. Bízik benne. Természetesen nincs is ezzel semmi baj, hiszen öntudatlanul is vonzanak minket a színek, és… Tovább »

Színterápia

No, hát mivel közeledik a nyár, és már kaptunk is ízelítőt belőle, hiszen volt pár tavaszi napsütéses meleg napunk, ezért úgy gondoltam, egy kis színterápiával készülök nektek. A legutóbbi alkalmakkor, amikor vásároltam, egyértelműen éreztem magamon, hogy nem is forma, hanem szín alapján döntök, és bizony vannak most egyértelmű slágerszínek a ruhaboltokban, amiknek nagyon örülünk, mert… Tovább »

Megérkeztek!

Most nagyon nagyon boldog vagyok, mert szuperül alakult az elmúlt pár nap. Először is, amint azt láthatjátok, megérkezett az első Avon rendelésem, az értékesítői mintákkal együtt, amiket imádok, a kezdőcsomagom tele van mindenféle csudijó dologgal, rúzsminták, parfümminták, krémek, sampon, szájfény, szempillaspirál, szóval nagyon lelkesítő, már helyet is találtam nekik. :) plusz, nagyon sokan rendeltetek tőlem,… Tovább »

Fehér tea és Afrikai Shea vaj

Még a könyvajánló előtt, gondoltam közzéteszek pár érdekes dolgot, amiről ma olvastam. Ugyebár az Avonnak ez most a 6-os kampánya, amihez már bőségesen osztogattam katalógust. Pár termék azonban nem található meg benne, ezek pedig a fehér teás arctisztító, a fehér teás bőrvédő hidratáló arckrém, a fehér teás arcápoló ampullák és az afrikai shea vajas mélyhidratáló… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!